Herbert Antalné  H - 9740  BÜKFÜRDŐ  Fűzfa u .11.  Tel:+36204853978, +36303245898

50 éves sikertörténet - Bükfürdő

Bükfürdő története képekben :

http://www.youtube.com/watch?v=tLU0s5xAijU&feature=relmfu 

2012. augusztus 19-én ünnepli a büki fürdő fennállásának 50. évfordulóját. Ezidáig közel 32 millió vendéget fogadott a létesítmény, nevéhez, történetéhez számos csodás gyógyulás, legenda, felejthetetlen nyaralás, és élményteli kikapcsolódás fűződik. Csodatevő gyógyvize országosan kiemelt gyógyhellyé, majd Európa-szerte ismert fürdővárossá tette a mindössze 3300 fős települést. Az 1962-ben egy medencével megnyíló fürdő mára már 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel rendelkező komplexummá bővült, amely gyógy- strand és élményfürdővel, komplett gyógyászattal, Szaunavilággal és Medical Wellness Centrummal áll a vendégek rendelkezésére.

2011-ben a fürdő - már amúgy is magas, országosan is kiemelkedő - előző évi 783 ezer fős vendéglétszáma több mint 5%-kal nőtt, így a fürdő 823.448 fő éves vendégforgalmat realizált. Ez főként a júliusban átadott - több mint 2,3 Mrd Ft összértékű - fürdőfejlesztésnek köszönhető, amelynek saját forrását, mintegy 1,9 Mrd Ft-ot a részvénytársaság - mint ezidáig is minden esetben - teljes mértékben önerőből finanszírozta. A fejlesztés és az intenzív marketingmunka következtében a válság ellenére is növekedett a vendéglétszám, és a társaság bevétele megközelítette a nettó 1,6 Mrd Ft-ot.

Az 50 éves múltnak, és az elmúlt évek intenzív fejlesztéseinek köszönhetően 2011. első tizenegy hónapjában a Nyugat-dunántúli régióban eltöltött vendégéjszakák több mint 18%-a Bükön-Bükfürdőn realizálódott, ennél magasabb számmal egyedül csak Hévíz büszkélkedhet. Még beszédesebb ez az adat, ha Vas megyei viszonylatban vizsgáljuk, amely szerint a vasi vendégéjszakák közel 50%-át a büki kereskedelmi szálláshelyeken töltötték.

Az 50 éves jubileumhoz kapcsolódóan a fürdő és a település is számos akcióval, programmal készül, melynek első elemeként a fürdő meghirdette a ?Nyertes 50-es" fantázianevű akcióját. Ennek keretében az 1962-ben született vendégek egész évben 50% kedvezménnyel vásárolhatnak gyógy- és strandfürdő napi belépőt. Az évforduló kapcsán új jubileumi szolgáltatások és csomagok kerültek bevezetésre, valamint az 50 év legfontosabb eseményeit bemutató fotókiállítás is várja majd a fürdő épületében a vendégeket. Számos új nyereményjátékot indul, jubileumi termékek készülnek, és a részvénytársaság egész évi rendezvénysorozata - amely hamarosan elérhető a fürdő honlapján - is a jubileum köré szerveződik.

Figyelje honlapunkat, használja ki a kedvezményeket, vegyen részt akcióinkban! Legyen részese a sikertörténet folytatásnak!   

Bük

Nyugat-Dunántúlon, Vas megyében, az Alpokalja és a Kisalföld találkozásánál, a Répce völgyében található Bük városa, Szombathelytől és Sárvártól 27, Soprontól 50 km-re, az osztrák határ közelében. A többszörösen kitüntetett település 1998-ban a Virágos Magyarországért mozgalomban 1. helyezést ért el, 1999-ben a nemzetközi értékelésben ezüstminősítést kapott, míg sportéletével elnyerte a Nemzet Sportvárosa címet. Gyógyfürdője a legmagasabb, 4 csillagos minősítésű. 2007-ben Bük városi rangra emelkedett.
A város infrastrukturális ellátottságára jellemző, hogy teljes egészében kiépült a gáz, az ivó-, szenny- és csapadékvíz-elvezetés, a belterületi utak szilárd burkolattal ellátottak. Szociális biztonságot nyújt a Központi Orvosi Ügyelet, Védőnői Szolgálat, a Mentőállomás, fogászati rendelések, a Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat és az Idősek Otthona. Korszerű intézményi hálózatban az óvoda és az általános iskola mellett Vendéglátóipari Szakiskola is működik. A gazdasági és foglalkoztatási hátteret a gyógyfürdő és a szállodaipar mellett a helyben működő állateledel-gyár, a térségi vízmű, 3 pénzintézet, kereskedelmi hálózatok és kisvállalkozások (szépségipar, vendéglátás, mezőgazdaság) biztosítják.
Az ide érkezőket számos építészeti örökség, természeti érték és kikapcsolódási lehetőség várja: az 1696-ban épült Szapáry-kastély, a Felső-büki Nagy Pál kúria, a román kori katolikus és az evangélikus templomok. Egyedi látnivalót kínál a sajátos történelmi településszerkezet (parasztpolgár házak, hosszú udvarok). A Bük határában húzódó Répce folyó, a környező erdők és tavak kiváló lehetőséget hordoznak a vadászok, horgászok számára. A közeli Tömördön a Nagy-tó páratlan madárvilágát vehetik szemügyre a turisták, itt indulhatnak el a Kéktúra vonalán is. Útközben megkóstolhatják a csepregi borvidék finom nedűit és az útvonalak mentén csordogáló források friss, tiszta vízét. Bük - Locsmánd (Ausztria) között kiépített kerékpárút kiváló lehetőséget biztosít a kerékpározás és a nordic walking szerelmeseinek.
A város része Bükfürdő, a magyar és európai hírű gyógy- és termálfürdő, mely kiemelkedő adottságokkal rendelkezik. 14 hektáron, 27 medencével, wellness szolgáltatásokkal, gyógykezelésekkel, élményfürdővel és csúszdakomplexummal várja a vendégeket. Itt található Európa egyik legszebb, a nemzetközi előírásoknak is megfelelő 18 lyukú golfpályája. Csábítanak a szabadban kialakított tenisz- és paintballpályák és az egyedi felnőtt játszótér.
A kulturális, sport és közösségi élet színességét mutatja, hogy Művelődési Központ, 2 Könyvtár, Sportcsarnok és pálya, utazási irodák, helyi újság, televízió és 17 civil szervezet működik. Színes az éves programkínálat: Asszonyfarsang, Farsangi felvonulás, Büki Futónap, Ivó napi Borkóstolás, Pünkösdi programok, folklórbemutatók, történelmi és irodalmi estek, karácsonyi hangversenyek, kiállítások. Fontos a többhetes Büki Nyár a hagyományos aratófesztivállal, koncertekkel, opera és operett estekkel, gyermekprogramokkal.
 

 

 
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre